Testvérszigetek (Szűcs Áron), 8 éves

Nemrég született a kistestvérem. Kicsi, más mint én és mégis hasonló. Lerajzoltam a lábainkat, elképzeltem, hogy kis szigetek vagyunk a tengeren, másképp néz ki a térképünk, de azért hasonlít.

Tóth Hanna (Csend), 12 éves

“Ez a festmény egy utca karantén alatt. Nincsenek járókelők, autók, teljesen üres. A játszóterek is le voltak zárva, senki nem ment sehová. Nagy volt a csend, még a szomszédos jatszótéren is.”

Tóth Hanna (Az én szobám másképp), 12 éves

“Karantén idején én is nagyon bezárva éreztem magam, már az is elég volt, ha a szobám ajtaját kinyitottam, hogy ne érezzek annyira így. A képen azt festettem meg, hogy ha már a szobából kiléptem, olyan volt, mintha a természetbe mentem volna.”

Kara Fruzsina

Nekem ez a fotóm jelenti most ez a kicsit felfordult, elcsendesedett , mégis szorosan összetartó időszakot, Köszönöm, hogy szebbé tettétek nekem!

Horváth Dorina, Lévai Márk, Ficzere Péter (Így látjuk mi), KórházSuli tanulócsoport

A másképp szóról mi más is juthatna a legaktuálisabban eszünkbe, mint a járványhelyzet miatt bevezetett online tanulás, tanítás. MÁSKÉPP tanulunk, hiszen nem a megszokott iskolai közegben, a barátainkkal együtt töltjük az órákat, hanem internetes térben. A tanulóimmal, Horváth Dorinával és Lévai Márrkal (4.b) azt igyekeztünk rajzban visszaadni, amit az online órák során mi mit látunk, milyen a mi személyes nézőpontunk. Azt gondolom,hogy a született munkákat sokáig lehetne elemezni, hogy ki milyen részletességgel adja vissza, ki milyen fontos elemeket rajzolt le stb. A lényeg azonban az, hogy alkalmazkodtunk, megcsináltuk, befejeztük az évet! 🙂 Reméljük,hogy elnyeri tetszéseteket.

Pálos Ági és tanítványa Sári, 7 éves

Kis tanítványommal, Sárival (2. osztályos), készítettük ezt a rajzot közösen, Painttel. Számunkra azt jelenti a ‘másképp’, hogy ha valójában nem is találkozhatunk, mégis ugyanolyan jól tudunk együtt tanulni és persze nevetni! A rajzon megvalósult az, ami eddig még nem, hogy fizikailag is egy helyen vagyunk 🙂 A rajzot teljesen Sári találta ki, és a megvalósítás is nagyrészt az ő érdeme, én csak segítettem, ha szükség volt rá!

Drágus Ágnes, Telenor (Petúnia-hajú család)

„A petúnia-hajú család Ezek a képek – a látszat ellenére – a karantén enyhítése utáni első családi találkozáson készültek, ahol korántsem voltam felszabadult és vidám, hiába nem láttuk egymást hetek óta. Hiszem és gyakorlom, hogy a humor felszabadít, így szó szerint a hajamnál fogva húztam „fel” magamat, anyukám petúniáját virágparókának használva. A haikut – ami a kedvenc önkifejezési formám – ehhez a pillanathoz, érzéshez és a pályázathoz írtam.”